A héber shavuos szót használják a hetek (hét) megnevezésére. A görög Pentecost az ötvenedik napot jelenti. Legismertebb nevében (shavuot) hordozza a hetes számot, mert hétszer hét nap telik el a peszah óta az ünnepléséig. Az ókorban ennyi időt vett fel az aratás, míg el tudták készíteni az új kenyeret. Ezért is nem határozza meg a Tóra a pontos idejét, csupán annyit, hogy a peszáh utáni ötvenedik napra esik. A kinyilatkoztatás és a törvényadás ünnepeként tartják számon, mert ez alkalommal emlékeznek meg arról, hogy a Sínai-hegy tövében álltak, hogy átvegyék a kőtáblát, melynek tanítását ma is kell terjesszék a földön. Tehát ezáltal kifejezésre jut, hogy a zsidóság az isteni tan hordozója.
Az ünnep jelentőségét a zsidóság körében kiemeli, hogy több néven is számon tartották.
1. savuot (hetek ünnepe) - a legismertebb elnevezés, mely arra utal, hogy a peszah másnapjától számított ötvenedik napon ünnepelték.
2. jom habikurim (az új teremtés napja) - az ünnep alkalmával mutatták be a hajdani Szentélyben az új kenyeret. Ekkor nagy zarándoklatot tartottak Jeruzsálembe.
3. zmán matán toraténu (a Tóra-adás időpontja) - a Tízparancsolat elhangzásának évfordulója. Ezért olvassák fel a zsinagógákban az erkölcs alaptörvényét.
4. aceret (záróünnep) - a hagyomány szerint ezen a napon zárul a peszah ünnepével kezdődő ünnepsorozat vagy ünnepkör. A hitük szerint az egyiptomi szolgaságból való szabadulás is csak az isteni törvény elfogadásával és betartásával vált lehetségessé. Ezért is hiszik, hogy az igazi szabadságot csakis a lélek szabadságával nyerheti el az ember.
Nem véletlen tehát, hogy a peszahot, a fizikai szabadulás ünnepét összekötötték a savuottal, a Tóra-adás vagy lelki szabadulás ünnepével.48
Az ünnep első éjszakáján virrasztanak, aminek külön liturgiája van: Szentírást magyaráznak és irodalmi szemelvényeket olvasnak fel. A savuot délelőtti központja a Tíz Ige. A második nap prófétai olvasmánya a „fügefa nem virágzik, szőlőtő termést nem hoz, kipusztult a virág a mezőről, a nyáj az akolból: de én ujjongok, Istenemben bízom, a segítség urában", ami kifejezi a minden nehézség, illetve csapás ellenére fennmaradó zsidó reménykedést.
A számolás periódusa (héb. Sefira), vagyis a peszach és a savuot közti időszak a fogság (Kr. e. 586-538) után a nemzeti gyász ideje lett. A hagyományőrző zsidók ebben az időszakban tartózkodnak az ünneplésektől és az esküvőket a harmincharmadik napra tervezik, mert ezen a napon szünetet tartanak.