A zsidó újév egy tíznapos ünnepkörből áll, ezek reflektálnak a múltra és a jövőre, ezért is a zsidóság körében úgy ismertek, mint az „áhítat napjai" (Yamim Noraim). Az ünnepkör első két napja a ros hasana, amikor az újévet és a teremtést ünnep-lik. Ilyenkor Ábrahám és Izsák történetét olvassák a Teremtés könyvéből, és ez kerül a liturgia középpontjába. A négy újévközül a legjelentősebb a zsinagógai újév. A Talmud előírása szerint tisri hónap 1-től kezdődik. Ez az egyetlen ünnep, amely két napig tart. Ennek hagyománya Jób könyvére vezethető visz-sza, itt ugyanis az emberi sors fölött álló égi döntésre kétszer szerepel ugyanaz a kifejezés: „eljött a nap". A javnei iskola alapítója, Jochanan ben Zakkáj „hosszú nap"-nak (jómá diarichta) nevezte, mert a tisri hónap elsejére és másodikára esik. A legismertebb héber neve Ros Hasana, jelentése „az év feje", a fej a Bibliában ugyanis a kezdetet is jelenti. Az ünnep másik közismert neve jom hadin, vagyis az „ítélet napja", ettől a naptól számítva ugyanis minden ember számot ad tetteiről Isten előtt, és ítéletben részesül: örömre, bánatra, boldogságra vagy szenvedésre ítéltetik. Sokan úgy gondolják, hogy három könyv is létezik: az elsőbe az igazakat, a másodikba a gonoszokat, a harmadikba az átlagosakat írják, akik a megtérés tíz napja alatt (jom kippurig) még bizonyíthatják jó szándékukat. Ehhez kapcsolódik a legismertebb és legkedveltebb népszokás, az újévi jókívánságok, amelyeket az újév estéjén a zsinagógából kilépve mondanak a zsidók egymásnak: „lesaná tová tikatévú" (Jó esztendőre legyetek beírva). Az ünnep másik neve a kesze (gyülekezés), ami utal arra, hogy ilyenkor a családtagok és rokonok találkoznak. A hagyomány a jom harat olám (a világ születésnapja) nevet is hozzá kapcsolja, ami abból az elképzelésből származik, hogy Isten ezen a napon teremtette a világot. Végül még jom truianak (riadó napja) is nevezték, mert ezen a napon szólalt meg a már említett ősi hangszer, a sofár.