Izraelita szokások és ünnepek!

Itt minden Izraelita szokásairól szól és vallási kultúráról!

2006-05-26.

Zsidók Izrael elpusztításáért
Az ortodox rabbi a Hamásszal ápol kapcsolatokat. A baloldali zsidó értelmiségi a Hezbollah terroristáit dicséri. A hászid szekta egyetért az iráni elnökkel abban, hogy Izraelt meg kell semmisíteni.
Két nagy feltűnést keltő találkozóra került sor nemrégiben. Május 11-én a bécsi ortodox főrabbi, Moishe Arye Friedmann Svédországba utazott, hogy az anticionista zsidók nevében fölvegye a kapcsolatot Atef Adwannal, a Hamász-vezette palesztin kormány miniszterével.

Másnap Noam Chomsky, “a baloldali zsidó amerikai értelmiségi” – ahogy egy libanoni tv-állomás nevezte – Bejrútban találkozott Haszan Naszrallah sejkkel, a Hezbollah főtitkárával.

Lefényképeztették magukat az Al-Khijam börtön előtt, ahol Dél-Libanon megszállása idején az izraeli ellenőrzés alatt álló helyi biztonsági erők foglyokat kínoztak. Egy lelőtt izraeli kémrepülőgép roncsa előtt mosolyogva kezet ráztak. Chomsky ezt az alkalmat is megragadta, hogy kijelentse: “Amerika a világ legfőbb terrorista állama”.

A kis ultra-ortodox csoportok esetében messzire visszanyúló előzményei vannak az ilyen találkozóknak. Majd’ minden korábbi esetben sor került fényképezkedésre is. A kaftánba öltözött hászid zsidók jól festettek az Izrael elpusztítására fölesküdött férfiak mellett, és a képek kiváltották a várt sokkhatást.

Március 8-án például az anticionista Neturei Karta szekta hívei Iránba látogattak, hogy kifejezésre juttassák, őszintén támogatják Ahmadinedzsád elnököt, és egyetértenek vele abban is, hogy Izrael államot fel kell számolni.

A Neturei Karta arámi nyelven azt jelenti, hogy “a város védelmezői”. (A rossz nyelvek viszont úgy értelmezik, hogy ezek magyar szavak – a szekta legtöbb tagja a szatmári hászidok közül kerül ki –, és valójában így értendők: “teljesen lököttek”.)

A Neturei Karta adta Arafat kormányának egyetlen zsidó tagját, az amerikai születésű Moshe Hirsch rabbit. Hirsch a Zsidóügyi Miniszter címet viselte, de nemigen volt más feladata, mint az, hogy együtt fényképeztesse magát Arafattal, és időnként megeresszen egy Izrael-ellenes nyilatkozatot.

Az ultra-ortodoxok cionizmus-ellenességében nincs semmi önellentmondás. Izrael állam az ő szemükben nem a zsidó nép isteni küldetésének beteljesítése, hanem az isteni küldetés teljes megtagadása. Szerintük ugyanis a megváltás csak imádság, jócselekedetekkel és főként a vallási előírások szigorú betartásával érdemelhető ki. Emberi eszközökkel kikényszeríteni hübrisz, bűnös elbizakodottság, tulajdonképpen lázadás Isten ellen.

Az ultra-ortodoxok szerint ez a lázadó elbizakodottság volt az oka a zsidók minden újkeletű megpróbáltatásának a holokauszttól kezdve a moszlim antiszemitizmus felerősödéséig. Amennyiben a zsidók minden baja abból fakad, hogy elszakadtak a judaizmustól, hogy Isten Tóráját a zsidó nemzet világi-népfaji fogalmával helyettesítették és államot alapítottak, akkor – ha mégoly furcsa is – nem logikátlan a Hamász és Ahmadinedzsád támogatása.

Az viszont, hogy Chomsky újabban a Hezbollah-val ápol kapcsolatokat, sokak szerint földindulásszerű változást jelez a baloldalon. Mint a Jediot Ahronotban olvassuk, “a dicséretek, amelyekkel Chomsky professzor a Hamászt, Irán meghosszabbított kezét elhalmozza”, azt mutatják, hogy veszélyes új irányzat van kialakulóban a nyugati értelmiség körében. Nevezetesen az, hogy “az iszlám radikális csoportokat egyre inkább legitim felszabadítási mozgalmaknak tekintik”.

A Palesztin Felszabadítási Front jelentősen különbözik a Hezbollah-tól, a Hamásztól és Ahmadinedzsád Iránjától. A Fatah valóban nemzeti mozgalom. Ha nem is egykönnyen, de elismerte Izrael létjogosultságát annak érdekében, hogy elfogadhatóvá tegye magát a világ szemében. A radikális iszlamisták viszont – az olyan ultra-ortodox anticionistákhoz hasonlóan, mint a Neturei Karta – vallási követelménynek tekintik Izrael állam eltörlését, amiből semmiképpen sem engedhetnek.

A Neturei Karta néhány családi klánból áll. Vezetőit általában őrültnek vagy pojácának tartják. Csak azok a moszlim politikusok veszik őket komolyan, akik azt hiszik, hogy a zsidók általi elismertségüket bizonyítja, ha közös fényképen szerepelnek Friedmann vagy Hirsch rabbival.

Chomskynak ellenben nagy tekintélye van baloldali körökben az egész világon. Nem biztos, hogy eszelősségnek vagy bohóckodásnak fogják tekinteni találkozását Naszrallah sejkkel.

Chomsky és egy hezbollahos
 

2006-08-17.

 

Izrael megszűnéséért imádkoznak vallásos rabbik

 

 

 

Izraelt a Judaizmus nevében alapították, de tisztátalan és istentelen államot alkottak, ezért bízunk benne, hogy hamarosan megszűnik - nyilatkozta Israel David Weiss rabbi az Iráni Hírügynökségnek.

A New Yorkban készült interjúban a rabbi hozzátette: "Nem tudjuk még, mennyi vér fog folyni, míg ez bekövetkezik, de azért imádkozunk, hogy minél kevesebb véráldozat árán szűnjön meg ez az istentelen és tisztátalan állam."

A rabbi a Neturei Karta nevű ultra-ortodox csoportosulás szószólója, mely közösség támogatja Mahmud Ahmadinedzsád iráni elnököt, és egyetért vele a cionista állam felszámolásának szükségességében. A Neturei Karta (ez arámi nyelven azt jelenti: A Város Védői) adta az Arafat-kormány egyetlen zsidó miniszterét is.

Az ultra-ortodoxok cionizmus-ellenességében nincs semmi önellentmondás. Izrael állam az ő szemükben nem a zsidó nép isteni küldetésének beteljesítése, hanem az isteni küldetés teljes megtagadása. Szerintük ugyanis a megváltás csak imádság, jócselekedetekkel és főként a vallási előírások szigorú betartásával érdemelhető ki. Emberi eszközökkel kikényszeríteni hübrisz, bűnös elbizakodottság, tulajdonképpen lázadás Isten ellen.

Az ultra-ortodoxok szerint ez a lázadó elbizakodottság volt az oka a zsidók minden újkeletű megpróbáltatásának a holokauszttól kezdve a moszlim antiszemitizmus felerősödéséig. Amennyiben a zsidók minden baja abból fakad, hogy elszakadtak a judaizmustól, hogy Isten Tóráját a zsidó nemzet világi-népfaji fogalmával helyettesítették és államot alapítottak, akkor – ha mégoly furcsa is – nem logikátlan a Hamász és Ahmadinedzsád támogatása, írja a Judapest.org.
 
(Iranian News Agency - Judapest.org)
 

 

2007-04-02.

Felgyújtották az anticionista zsidók zsinagógáját - vajon kik?

A csoport tagjai részt vettek Teheránban az iráni kormány által szervezett múlt decemberi holokauszt-tagadó konferencián.

A helyi rendőrség és tűzoltóság szerint gyanúsak a Monsey településen történt tűzeset körülményei, már csak azért is, mert a szóban forgó amerikai zsidó csoport több fenyegetést kapott a korábbiakban - jelentette internetes honlapján a helyi Journal News című újság.

Személyi sérülés nem történt, a közösség rabbija Londonban tartózkodott, amikor felgyújtották otthonát. A csoport egy képviselője is jelezte, hogy a korábbi fenyegetések miatt gyújtogatásra gyanakszik.

A szóban forgó csoport a Neturei Karta elnevezésű, a világ számos országában képviselt ultraortodox zsidó szervezet része. Ez az 1938-ban létrejött szervezet, amelynek arameus neve annyit tesz, hogy "a város (Jeruzsálem) őrzői", gyakran és hevesen lép fel a politikai cionizmus ellen, és ellenzi Izrael állam létezését. Legtöbb híve Jeruzsálemben és környékén, illetve New Yorkban és környékén él, de jelentős csoportjai működnek Londonban, Bécsben és Antwerpenben is.

(Stop)
2010-01-03.

Ortodox rabbik tüntettek Palesztina szabadságáért a Gázai övezetben

 

A Neturéj Kártá (A Város Őrzői – נטורי קרתא ) nevű anticionista ortodox zsidó vallási mozgalom négy rabbija az elmúlt szombatot a Gázai övezetben töltötte. A palesztin sállal és zászlóval dekorált kaftánosok Egyiptom területéről léptek be az izraeli blokád alatti Gázai övezetbe, ahol a Gázai övezet és egész Palesztina szabadságáért tüntettek.

 

Ortodox rabbik a gázavárosi tüntetésen

 

Jiszóel Doved Weiß rabbi, a Neturéj Kártá küldöttségének vezetője újságíróknak még egyiptomi területen kijelentette: Azért látogatnak el palesztin földre, mert szeretnék kifejezni közösségük együttérzését az izraeli blokáddal sújtott Gázai övezet lakosságával. A Neturéj Kártá küldöttségének tagjai már 2009 júniusában is látogatást tettek a Gázai övezetben, ahol Iszmá'íl Hánije, a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom miniszterelnöke is fogadta őket.

 

 

 

 

A Neturéj Kártá négy rabbija most szombaton a Gázavárosban rendezett tömegtüntetésen is részt vett, amikor is angol és arab nyelvű transzparensen, palesztin zászlót lobogtatva követelték a Gázai övezet, valamint egész Palesztina szabadságát.

 
A rabbik gázavárosi gyermekek körében
 
A héberrel és arabbal rokon arameus nyelvű Neturéj Kártá (נטורי קרתא) jelentése magyarul „A Város Őrzői”. A következetes anticionista politikát folytató ortodox zsidó vallási közösség (mintegy 2500-3000 család) követői Jeruzsálem Méá Seárím nevű negyedében, Bét-Semes és B'néj Brák izraeli városokban, illetve New Yorkban, Londonban és néhány kanadai városban élnek. Há-Homá (A Városfal – החומה) címen saját folyóiratot is megjelentetnek.

A Neturéj Kártá küldöttsége 2006 decemberében Teheránban Mahmúd Áhmádinezsád iráni elnökkel is találkozott. A perzsa elnök hivatalában lezajlott találkozón az ortodox rabbik köszönetet mondtak Áhmádinezsádnak, amiért „bátran fölveszi a küzdelmet a cionista rendszer bűneivel”.

 
Mahmúd Áhmádinezsád és vendége
 
Jasszer Arafattal, a PFSZ legendás vezetőjével és más palesztin politikusokkal is jó viszonyt ápolt a Neturéj Kártá. Mojse Hirsch, a közösség „külügyminisztere” az izraeli politikusok és a sajtó fölháborodását kiváltva többször is találkozott Arafattal és más palesztin vezetőkkel.

 
Mojse Hirsch „külügyminiszter”
és Jasszer Arafat 2003-ban
 
 
 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 7
Heti: 36
Havi: 27
Össz.: 30 288

Látogatottság növelés
Oldal: Egyéb, hírek
Izraelita szokások és ünnepek! - © 2008 - 2024 - izraelszokasai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »