Az őszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte jelzi az ünnep kezdetét, ami Tishri hónap 15-ét jelenti és a peszách-hoz hasonlóan egy hétig ünneplik. Ez alkalommal Mózes és Salamon szentélyavató beszédei kerülnek a liturgia közép-pontjába. Ez is egy fontos mezőgazdasági ünnep volt, hiszen ekkor ünnepelték a termés betakarítását. Ezt jelzi az ünnep héber neve is, hiszen a chag haaszif betakarítást jelent. Ez egyben utal arra is, hogy ilyenkor adnak hálát Istennek a bőséges termésért. Az ünnep alkalmával egyben kérik Isten áldását a következő év termésére is. De történelmi ünnep is, hiszen ekkor emlékeznek meg a zsidók a negyvenéves pusztai vándorlásról, mely során őseik sátrakban, vagyis ideiglenes hajlékokban laktak. Ilyenkor a zsinagógák és a házak udvaraiban sátrat állítanak fel, ezekben étkeznek és mondják a kiddust (boráldást).
A sátor mellett a sukkot legjelentősebb tartozéka az arbáá mínim (ünnepi csokor), a négy termés csokra, mely Izrael négy jellegzetes termését tartalmazza: etrog (citrusalma), luláv (pálmaág), hádász (mirtusz), aravá (fűzfaág). Ezzel a csokorral járják körbe a sukkot minden napján egyszer a zsinagógát, az utolsó napon pedig hétszer.
Az ünnep nyolcadik napja, ami valójában különálló ünnep, a Sh'miní Atzerst. Ez alkalommal imádkoznak az esőért, ami a jó termést biztosítja. A záróünnep másnapja, a Tóra örömünnepe (Simkhas Torah), amikor befejeződik Mózes öt könyvének az olvasása, amely ezen a napon újra is kezdődik. A Tóra-tekercseket mind kiemelik a frigyszekrényből és hétszer körbejárják vele a zsinagógát. Másnap délelőtt pedig minden férfit felhívnak a Tórához.