Izraelita szokások és ünnepek!

Itt minden Izraelita szokásairól szól és vallási kultúráról!

 http://graphics.comments.funmunch.com/holidays/yom-kippur/yom-kippur-comment-001.jpg

Mivel a Ros Hashanah-t mindig a tisri hónap 1-én ünneplik, a jom kippur mindig tisri 10-re esik. A bűnbánat és megtérés ünnepe, ami az ember és a Teremtője közötti kapcsolat helyreállítására irányul. Az ünnep (héber t'shuva) visszatérést jelent, vagyis egy jövőre irányuló cselekedetet, ami az Isten és ember között fennálló kapcsolat, illetve rend helyreállítását célozza meg.

A szentély fennállásának idején csak ezen a napon léphetett be a főpap a szentélybe, a szentek szentje színhelyére, mivel itt zajlott az ünnepi liturgia. A közösség ekkor két kecskét hozott, és sorsvetéssel döntötték el, hogy melyik lesz Jahvénak áldozva és melyik Azazelnek (tulajdonnév, feltehetően egy démon neve). Ezután a főpap az Azazelnek szánt bak fejére rátette a kezét, ami kifejezte, hogy a nép bűneit ráruházta a kecskére. Utána meg kivezették a kecskét a pusztába. Ez a cselekedet is tükrözi azt az ókori elképzelést, miszerint a puszta vagy a sivatag a démonok és rossz szellemek lakóhelye. A Jahvénak választott kecskét pedig feláldozták a nép bűneiért. A liturgia középpontjába Áron áldozata és Jónás könyve kerül. A liturgia pontos leírását a Leviták könyvének tizenhatodik fejezete tartalmazza.

Az ünnepet egész napos (24 órás) teljes böjttel, őszinte megtéréssel és imával töltik. Ezáltal kérnek bocsánatot Istentől az elmúlt évben esetleg elkövetett bűnök miatt. Az ünnepet az ún. bűnbánó napok előzik meg, amelyek Ros Hasanától kezdődnek. Az ünnepnek van egy történelmi gyökere, a hagyomány szerint Mózes ezen a napon kapta meg a második kőtáblát, mely bizonyítéka Isten bocsánatának és engesztelésé-nek az aranyborjúval való lázadás után. És van egy természeti jelentősége is - eszerint az „ősi időben ilyenkor a fiatal, eladó sorban levő lányok a mezőre vonultak, és körtáncot lejtettek, a bámészkodó fiúk szeme láttára és nyilván nagy örömére".

A zsidó vallásosságban a megtérés az egyetlen útja a bűnöktől való szabadulásnak, főként mert a jeruzsálemi szentély pusztulásával megszűnt az áldozatbemutatás. A héberben nem létezik a bűnbánat szó, ezért használják helyette a megtérést. A bűnös a gyászolóhoz hasonlóan az ókorban megszaggatta ruháit, böjtölt, sanyargatta magát és hamuval szóra meg fejét. Emellett Joel próféta hangsúlyozza a szív és lélek megtérését (Joel 2,13). Nagy vitát váltott ki a Tízparancsolat szövegében szereplő „féltékeny Isten" (Él kana) fogalma. Ez a kifejezés antropomorf módon beszél Istenről, aki jóságos, aki Atya és semmiképpen nem bosszúálló. Ezt hangsúlyozza az engesztelő nap a Viduj imában: „Te fogadod irgalommal és jóakarattal imáinkat" vagy a „Az Örökkévaló a te Istened, (egyedül) ő az Isten, a megbízható Isten, aki megtartja szövetségét és szeretetét azok számára, akik szeretik Őt, és akik megőrzik parancsolatait, ezer nemzedéken át" (Mtörv 7,9).

A Talmud szerint a bűnbocsánat csak akkor érvényes, ha megtörtént a kártérítés. Ezért a vallásos zsidók jom kippur előtt igyekeznek elfeledtetni Istennel a bűneiket. Azonban a hagyomány szerint a megtérés csak akkor érvényes, ha önmaguk vagy Isten ellen követtek el bűnt. Ha embertársaik ellen vétkeztek, akkor azt kötelesek jóvátenni (héb. ad-sejörace esz-chavéraj = amíg meg nem békíti a felebarátját). A jom kippur ima (melyben negyven bűnt sorolnak fel, amelyek erkölcsi és társadalmi jellegűek, nem pedig vallási vagy rituálisak) végén bűnvallomást tesz (többes számban, hogy nehogy valakit megsértsen). Három fő bűnt tartanak számon: gyilkosság, vérfertőzés és bálványimádás. Ezeket életük árán sem szabad elkö-vetni.

Az ünnep előestéjén a rabbi körbejár a Tóra-tekerccsel és közben zsoltárverseket mond. Ezután egy elöljáró társával a kántor mellé áll, mert így rabbinikus bíróságot (bét din) alkotnak. Erre azért van szükség, mert ezáltal hatalmazzák fel a közösséget, hogy a hitehagyott zsidókkal együtt imádkozzanak. Ezután eléneklik háromszor a hagyományos Kol-nidré dal éneket, ami valójában nem is ima, hanem egy ünnepélyes nyilatkozat, amely az elmúlt év alatt meggondolatlanul tett fogadalmak és ígéretek feloldását szolgálja.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 7
Heti: 13
Havi: 40
Össz.: 30 301

Látogatottság növelés
Oldal: Az engesztelés napja - jom kippur
Izraelita szokások és ünnepek! - © 2008 - 2024 - izraelszokasai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »